Hazai Forrás Projekt Csoport
A hazai decentralizált források kezelésével 2003 óta foglalkozik az Ügynökség. A Hazai Forrás Projekt Csoport kiemelt feladata a hazai forrásból finanszírozott pályázatok menedzselése, mely a pályázati felhívások megjelentetését, a pályázók számára segítségnyújtást, a pályázati rendszerhez kapcsolódó ügyintézést, helyszíni ellenőrzéseket, valamint eseti jellegű problémamegoldást foglal magába. A Hazai Forrás Projekt Csoport ellátja a pályázat-előkészítéssel, pályáztatással kapcsolatos munkákat, a javaslattételi eljárás körében felmerülő feladatokat, illetve a döntéssel, szerződéskötéssel, ellenőrzéssel kapcsolatos teendőket. A decentralizált források keretében éves szinten közel 3,5 milliárd forint támogatás érkezett 2009-ig a régióba.
A Hazai Forrás Projekt Csoport az alábbi pályázati rendszerek lebonyolítását végzi/végezte:
- Települési önkormányzati szilárdburkolatú, belterületi közutak burkolat felújításának támogatása (TEUT)
- Területi kiegyenlítést szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatása (TEKI)
- A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatását szolgáló fejlesztések támogatása (LEKI)
- A helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatására (CÉDE)
- 2008. évi Céltámogatások
- Terület- és Régiófejlesztési Célelőirányzat Decentralizált Területfejlesztési Programok (TRFC)
- Vis maior
Elérhetőség:
6726 Szeged
Közép-fasor 1-3.
Tel.: +36-62-558-627
Fax: +36-62-558-629
Munkatársak:
Halász Péter, régiófejlesztési igazgatóhelyettes
Andrási Veronika, projektmenedzser
Bednár László, projektmenedzser
Módra Péter, csoportvezető
