PÁLYÁZATI KÖZLEMÉNYEK
Az Új Széchenyi Terv arculati kézikönyve az egyszerűsítés és a könnyebb használhatóság érdekében bizonyos pontokon módosult. A dokumentum számos kommunikációs eszköz részletes bemutatásával segíti az uniós projektek kötelező tájékoztatási tevékenységének megvalósítását.
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent Telephelyfejlesztés című, DAOP-1.1.1/E -11 kódszámú pályázati konstrukció esetében a 2011-es beszámolók illetve a bevallások is elfogadásra kerülnek.
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (új Áht.) és annak végrehajtási rendelete, a 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet (Ávr.) szétválasztja a helyi önkormányzatok és hivatalaik gazdálkodását, szemben az eddigi gyakorlattal, amikor a korábban hatályos jogszabályok alapján az önkormányzat és annak hivatala egy gazdálkodási egységet képezett.
A jelenlegi gazdasági helyzetre való tekintettel a Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága állásfoglalást jutatott el a Regionális Fejlesztési Programok Közreműködő Szervezeteinek, melyben az alábbi változást hozza a Kedvezményezettek tudomására.
Dokumentumcsere történt a regionális programok általános útmutatói között.
Módosítás miatt lecserélték az NFÜ honlapján a regionális programok általános útmutatói mappában szereplő, a támogatási szerződés mellékletét képező „Pénzügyi elszámolás részletes szabályai” című dokumentumot. A módosított útmutató a közlemény közzétételének napján lép hatályba.
Módosítás miatt lecserélték az NFÜ honlapján a DAOP-1.1.1/A és C -11„Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése - ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása” című pályázati kiírás útmutatóját. A pályázatok benyújtási határidejének 1. szakasza 2012. február 29-ig meghosszabbítottásra került.
Módosítás miatt lecserélték az NFÜ honlapján a regionális programok általános útmutatói mappában szereplő könyvvizsgálói igazolás mintát. A közlemény közzétételének napját követően benyújtásra kerülő könyvvizsgálói igazolásokat az új sablon alapján szükséges elkészíteni.
Elérhető az NFÜ honlapján az Új Széchenyi Terv keretében megjelent DAOP-5.2.1/C-11 kódszámú, 2000 LE alatti kistelepülések szennyvízkezelését célzó pályázati kiíráshoz tartozó kitöltőprogram.
A kitöltőprogram megjelenésével egyidejűleg a Pályázati Felhívás 3. sz. mellékletét képező Költségvetési, műszaki és projekt helyszínei segédtáblázat is módosításra került.
Elérhető az NFÜ honlapján az Új Széchenyi Terv keretében megjelent, "Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása" című, DAOP-1.1.1/A és C -11 kódszámú pályázati kiírás kitöltőprogramja. A felhívás segédletei mappa kiegészült az egyes régiókban található támogatott inkubátorházak listájával.
A 4/2011-es Korm. rendelet lehetővé tette a kezességvállalás, mint biztosítéki forma választásának lehetőségét, melyhez elkészült az igénybe vétel feltételeit tartalmazó bonitásvizsgálat útmutató, valamint a benyújtandó adatlap és nyilatkozat minták. A dokumentumok letölthetők az NFÜ honlapjáról.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség folyamatosan dolgozik a pályázati rendszer fejlesztésén, így különösen az eljárásrendi folyamatok gyorsításán, illetve az ügyfeleket középpontba helyező pályázóbarát működés megteremtésén. E tevékenység következő lépése, hogy az NFÜ 2011. december 23-tól bevezeti a közbeszerzés folyamat papírmentes ellenőrzését, nyomon követését biztosító fejlesztést.
Tisztelt Partnerünk!
Annak érdekében, hogy a pályázatok a társadalom, a potenciális pályázók minél szélesebb körének véleményezésével kerüljenek kiírásra, az Ügynökség a pályázati anyagokat társadalmi vitára bocsátja. A kiírások végleges formájának elkészítéséhez számítunk az Önök véleményére is.
Ezúton tájékoztatjuk, hogy a következő pályázatot társadalmi egyeztetésre bocsátjuk: - "Üzleti célú szálláshelyek fejlesztése" (DAOP-2.1.2-11)
Projektrendezvények időpontjával és bejelentésével kapcsolatos kötelezettségek
Tisztelt Kedvezményezettek!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Európai Unió által támogatott fejlesztések minél hatékonyabb kommunikációja érdekében a Kormány képviselői az elkövetkezendő időszakban számos projekteseményen kívánnak részt venni.
Az uniós források felhasználásakor a támogatások esetleges visszafizetésének biztosítéka a garanciaszervezet által vállalt kezesség lehet. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a következő garanciaszervezetek kezességvállalását fogadja el: Start Tőkegarancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt., Unió Garancia Szövetkezet, Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány.
Kitöltőprogram csere a DAOP-3.1.1/B-11, Dél-alföldi belterületi utak fejlesztését támogató kiírásnál
Módosítás miatt lecserélték az NFÜ honlapján az Önkormányzati tulajdonú belterületi utak fejlesztése című, DAOP-3.1.1/B-11 kódszámú kiírás kitöltőprogramját.
A kitöltőprogram 5.1.10 pontjában a baleseti adatok esetében 0 értékek megadásakor - azaz ha nem történt baleset a fejlesztéssel érintett útszakaszon-, a program javítandó hibát jelzett.
Az uniós források felhasználásakor a támogatások esetleges visszafizetésének biztosítéka a garanciaszervezet által vállalt kezesség lehet. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a következő garanciaszervezetek kezességvállalását fogadja el: Start Tőkegarancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt., Unió Garancia Szövetkezet, Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány.
A kifizetési kérelmek feldolgozásának gyorsítása, valamint a kifizetési kérelmek hiányosságainak csökkentése érdekében a DARFÜ Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft, mint a DAOP Közreműködő Szervezete ezúton közzéteszi az ÚMFT pályázatok kifizetési kérelmeinek ellenőrzési listáját.
Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: ÁFA-törvény) 82. § (1) bekezdése értelmében az általános forgalmi adó mértéke - a (2)-(3) bekezdésben meghatározott termékek, szolgáltatások kivételével - az általános forgalmi adó alapjának 25 százaléka.
